Ugrás a tartalomra

Márai Sándor Művelődési Ház

A Márai Sándor Művelődési Ház a Krisztina körút és a Mészáros utca sarkán, Buda egyik emblematikus épületében található. Az 1900-ban épült és 2021-ben teljeskörűen felújított egykori Budai Polgári Kaszinó máig őrzi patinás hangulatát, az új funkciónak megfelelően felújított terei minden igényt kielégítően adhatnak helyet a legkülönbözőbb családi és céges rendezvényeknek, filmforgatásoknak is. 

A félemeleten tágas fogadótér/aula, büfé, ruhatár várja az érkezőket, a két emeleten impozáns, eredeti formában felújított díszterem, előadóterem, illetve táncterem teszi lehetővé a rendezvények széles körű megvalósítását. A hangszigetelt és légkondícionálóval felszerelt termek mindegyike akadálymentesített, az épületben mozgáskorlátozottak számára is használható lift és mosdó van. A Buda szívében található helyszín jól megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt.

Bourbon Catering

Ajánlatkérés

Rendezvény időpontja